ÁCSI Bucka Group Kft. - Könyvelő iroda

ÁCSI Bucka Group Kft. - Könyvelő iroda

FONTOS TUDNI - Adóváltozások 2017 - 4. rész: ÁFA

2017. január 10. - Buckai Szövetség Egyesület

Tisztelt Partnereim, Barátaim és Ismerőseim!

Tovább folytatva az adóváltozásokkal kapcsolatos tájékoztatókat egy olyan adónemet mutatok be jelen részembe, amely minden embert vagy így vagy úgy, de érint! Ez az adónem az Általános Forgalmi Adó, azaz az ÁFA!

2017-ben az ÁFA tekintetében rengeteg változás jött el és persze ebben az adónemben is van olyan, ami nem változott meg!

Az alanyi adómentesség értékhatára azonban az egyik, amely a változások része. A 2016-os 6 millió forintról 2017 január 1-től 8 millió forintra emelkedett! Választási lehetősége akkor áll fenn a 2016-os évben ténylegesen, a 2017-es évben várhatóan a 8 millió forintot nem haladja meg. A választási lehetőséget az a tény, hogy esetleg a vállalkozás a 2015-ös évben az akkori értékhatárt, azaz a 6 millió forintot meghaladta nem befolyásolja, ha abban az évben is a 8 millió forintot nem érte el.


Ha véletlenül eléri bár nyilván, akik az alanyi adómentességet választották, azért erre figyelnek az ÁFA alá azonnal be kell jelentkezni!

Azok, akik ÁFA körbe tartoznak és abban is maradnak az ÁFA törvény szerint 3 fajta adómértékkel szembesülnek! A 27 %-al, a 18 %-al és az 5%-el.


2017 január 1-től 5 %-os körbe tartozik

  • A baromfi élelmezésre alkalmas húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva.
  • Madártojás héjában, frissen
  • Tej: Ezt úgy sorolja fel, hogy tej, tejszín vagy más tej, tejszín nem sűrítve, nem édesítve max. 1 %; 1,1 - 3 % ; 3,1 - 6 % zsírtartalommal max. 2 literes kiszerelésben vagy afelett. /Minden más kiszerelés a tejkategóriában vagy magasabb zsírtartalom már a régi kategóriába tartozik, tehát 18 %/  (5%-os tehát a friss tej, 18 %-os az ESL és az UHT tej)

2017 január 1-től 18 %-os körbe tartozik, majd 2018 január 1-től 5 %-os körbe kerül:

  • Étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkohol tartalmú italforgalom. (Étkezőhelyi vendéglátás: Ez a szakágazat magában foglalja a fogyasztók kiszolgálását étellel úgy, hogy felszolgálják nekik, mialatt ők ülnek, vagy a fogyasztók kiszolgálják saját magukat a kitett ételekből (svédasztal), vagy elfogyasztják a kész ételt az adott helyiségben, vagy elviszik onnan, vagy akár kiszállíttatják. Idetartozik még az ételek elkészítése és felszolgálása azonnali közvetlen fogyasztásra motoros vagy nem motoros járműből, vagy élelmiszer-szállító kocsiból.
  • Ebbe a szakágazatba tartozó szolgáltatás helye:
    - az étterem
    - az önkiszolgáló étterem
    - a gyorsétterem
    - a pizzaszállító
    - az előre elkészített és csomagolt ételek elfogyasztására alkalmas étkezőhely
    - a fagylaltos kocsi
    - a mozgó élelmiszer-szállító
    - az ételkészítő piaci bódé
    - a közlekedési eszközben működő étterem, bár, ha elkülönült egységként üzemel

    Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
    - az ételek kiskereskedelmi értékesítése automatán keresztül , lásd: 4799
    - a koncesszióval működő kedvezményes étkeztetés (közétkeztetés), lásd: 5629 )

2017 január 1-től 18 %-os körbe tartozik

  • Internet-hozzáférési szolgáltatás

Az Áfa törvény szerint 2017 január 1-től változó további előírások:

  • Ha a számlán lévő áfatartalom meghaladja a 100.000 Ft-ot, akkor a vevő adószámát a kiállított számlán fel kell tüntetni.
  • A krómhulladék és törmellék, illetve a vanádiumhulladék és törmelék értékesítésére a fordított adózás szabályait kell alkalmazni.

Az Áfa törvény szerint 2016-ban megváltozott előírások vagy az ami szintén fontos, de nem változott:

  • Új ingatlan: 2016-tól: Az egyszerű bejelentés alapján felépített ingatlan akkor minősül újnak, ha a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány kibocsátása és az ingatlan építése között még nem telt el 2 év. Korábban és ez nem változott új ingatlannak minősült az is, amelynek rendeltetésszerű használata még nem történt meg vagy ha megtörtént, akkor az arra jogosító hatósági engedély jogerőre emelkedése és az ingatlan értékesítése között nem telt el két év. (Ez azért fontos, mert a törvény szerint  ha ilyen ingatlannal rendelkezem és ez többlakásos ingatlan része 150 négyzetmétert, egy lakásos ingatlannál a 300 négyzetmétert meg nem haladó esetben 5 %-os Áfa kulccsal adózok).
  • Fordított adózás: 2016-tól: Fordított adózás alá tartozik az olyan ingatlan létrehozatalára, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására irányuló építési-szerelési vagy egyéb szerelési munkát megvalósító szolgáltatás nyújtás, mely esetében az ingatlan létrehozatala, bővítése, átalakítása, egyéb megváltoztatása egyszerű bejelentéshez kötött. Korábban és ez nem változott Fordított adózás alá tartozik az ingatlan létrehozatalára, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására irányuló építési-szerelési vagy egyéb szerelési munkát megvalósító szolgáltatás nyújtás, amely vonatkozásában az ingatlan létrehozatala, bővítése, átalakítása, egyéb megváltoztatása építésihatóságengedély-köteles és építési hatósági tudomásulvételi eljáráshoz kötött.
  • Arányosított áfa: Korábban is megvolt és nem változott: Olyan adózok alkalmazhatják, akik tárgyában mentes tevékenységet is folytatnak és olyat is, amely pedig áfa köteles. Az olyan költségek esetében, amelyekről egyértelműen nem dönthető el, hogy mely árbevétel szerzéshez (tehát az áfás vagy az áfa menteshez) kapcsolódnak (pl.: telefonszámla) az adómentes és az adóköteles árbevétel arányában vonható le az áfa.

NEM KIZÁRÓLAG CSAK AZ ÁFÁHOZ TARTOZIK, DE FONTOS TUDNI:

  • Csak olyan számlát fogadhatok el, amelyen pontosan szerepel a vállalkozásom neve, címe és adószáma.
  • Csak olyan számlát számolhatok el, amelyben el tudom mondani és megtudom mutatni miért céges érdek!

ÁFA HATÁRIDŐK:

  • Havi áfásoknak minden hónapot követő 20-a
  • Negyedéves áfásoknak minden negyedévet követő 20-a
  • Éves áfásoknak minden évet követő február 25-e

 

Az, hogy az áfa körösök közül 2017-ben ki minek minősül és mire figyeljen oda, milyen értékhatárokra azt hamarosan és partnerenként megfogom küldeni!

Remélem egy kicsit segíteni tudtam!

Üdvözlettel:

Csizek Csaba
könyvelő

06-70-70-15-911

FONTOS TUDNI - Adóváltozások 2017 - 3. rész: KATA

Tisztelt Partnereim, Barátaim és Ismerőseim!

 

2017-ben sok év változatlansága után hozzányúltak az egyik legkedvezőbb adózáshoz a KATA-hoz. Az adóalanyok köre nem változott ugyanúgy egyéni vállalkozók, Bt.-k választhatják!

Egyéni vállalkozóknál a KATA az egyéni vállalkozó járulékait és a Személyi Jövedelemadót, míg Bt-nél a Társasági adót és a beltag járulékait váltotta és váltja ki.

A KATA a tévhitekkel ellentétben nem váltotta és nem váltja ki az ÁFÁ-t. Arról külön nyilatkozni kell.

Változások:

 

  • 2016 December 31-ig az alanyi áfa mentesség értékhatárával megegyezően 6 millió forint volt az értékhatára. Az ezt meghaladó rész 40 %-al adózott + ÁFA körössé is vált. 2017 Január 1-től az értékhatár ketté vált. A KATA mértéke 6 millióról 12 millióra emelkedett, de az alanyi áfa mentesség határa csak 8 millió Forint lett. Aki, tehát 8 millió forint felett KATA-zik biztosan bevételei után áfát fog fizetni. A 12 millió forint feletti rész sem jelent kizárást a KATA-ból csak a 40 %-os büntető adót. ====> Itt a vállalkozóknál a kedvezőbb (áfa mentes) adózás miatt a 8 millióra való figyelést javasolnám.
  • 2016 December 31-ig ha valaki kilépett a KATA-ból vagy valakit kicsaptak, akkor 24 hónapig nem térhetet vissza. 2017 Január 1-től ha valakit kicsapnak a KATA-ból vagy kilép onnan akkor 12 hónap után visszaléphet.
  • 2016 Júniusától az összes adóalapot növelő bevételbe nem számít bele a költségek fedezetére kapott vissza nem térítendő támogatás. Előtte ez része volt.
  • Ha a Kisadózó vállalkozás a KATA-ba töltött utolsó napon még a kiállított árbevétel számla ellenértékét nem kapta meg, akkor is a KATA-s időszakba számít és a bevétel napja a kifizetetlenség ellenére a KATA-ba töltött utolsó nap.
  • Nem főállású a kisadózó, ha egyidejűleg nevelőszülői jogviszonyban is áll.
  • Ingatlan-bérbeadás esetében a kisadozó vállalkozás a bevétel megszerzését követő 15 napon belül köteles bejelenteni az ingatlan-bérbeadásból származó bevétel megszerzésének időpontját. ====> Ez alapján az adóhatóság megszűntetheti a KATA adóalanyiságot, mert a paragrafusokban ott van felsorolva.
  • Ha a bevételi nyilatkozat szerint Kisadózó vállalkozás adott évben nem ért el bevételt, mert például szüneteltette a vállalkozást, akkor az adóhatóság részére nem állíthat ki jövedelemigazolást, illetve nem igazol jövedelmet.

Változatlan:

  • Nem főállású kisadózó adómértéke 25.000 Ft / hó
  • Főállású kisadózó adómértéke: 50.000 Ft / hó
  • lehet kérni emelt szintű kisadózást is ennek mértéke 75.000 Ft / hó
  • Iparűzési adó fizethető 80 %-os adóalap mértékében, normál iparűzési adó szerint és 50.000 Ft-os fix mértékben is. Ez az adózó választása.

A KIVA-ról azért nem írok külön, mert nekem egyetlen KIVA-s vállalkozást folytató partnerem sincs és nem is ajánlom senkinek sem! Remélem ebben az egyre több embert érintő adózási kérdésben tudtam segíteni!

Ami még fontos az az, hogy KATA-sként senki se egy partnernek számlázzon egy adott évben, hanem egynél mindenképpen többnek. Ellenkező esetben a dolgokat a NAV bújtatott munkaviszonynak minősítheti, ami nem túl szerencsés.

Üdvözlettel:
Csizek Csaba
könyvelő

06-70-70-15-911

FONTOS TUDNI - Adóváltozások 2017 - 2. rész: SZJA és bevallása

Tisztelt Partnereim, Barátaim és Ismerőseim!

A 2017-es év a Személyi Jövedelemadó tekintetében is változásokat hoz. Bár az adó mértéke 15 % marad.

Első és legfontosabb része, hogy a NAV 2017 január 1-től mindenkire vonatkozólag közzé tesz egy adóbevallás tervezetet. Ezt a bevallás tervezetet mindenképpen érdemes áttekinteni és ha rendben van, akkor elfogadni. De:

  • Aki évközben nem érvényesített családi adókedvezményt, első házas kedvezményt az biztos, hogy módosítatni fogja a bevallását egy könyvelővel, hogy érvényesíteni tudja.
  • Aki ingatlant adott el az biztosan módosítatni fogja a bevallását.
  • Aki egyéni vállalkozói, őstermelői tevékenységet folytatott az is biztosan a bevallását könyvelővel fogja elvégeztetni.
  • Akinek olyan jövedelme volt évközben, amely nem bérjövedelem és korábban senki se vallotta be utána annak is biztosan a bevallást módosíttatnia kell.

 

Aki azonban egy helyen dolgozott 2016-ban, minden kedvezményt érvényesített is és nem volt külön adózó egyéb jövedelme, továbbá nem egyéni vállalkozó annak és ilyenből sok van a NAV megállapítása biztosan jó lesz!

 

Ezekre, tehát érdemes odafigyelni.

 

Fontos ugyanakkor, hogy a NAV az 1%-okról, tehát az egyházi és társadalmi szervezeti 1 %-okról nem rendelkezik helyettünk! Ezt még az őáltala meghatározott, kiszámolt és kikalkulált bevallás esetében is meg kell tennünk.

 

Fontos 2017-es további változások SZJA témakörben:

 

Új fajta nyilatkozatot kell kitölteni a 2017-es évre, melyet mint az adóváltozásokról szóló első részben is írtam hamarosan megküldök!

 

Változtak ugyanakkor a családi adókedvezményre vonatkozó előírások:

 

  • A családjukban két eltartottat nevelő gyermekek kedvezménye kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként adóban kifejezve 2.500 Ft-tal nő. E jogosultak az összevont adóalapjukat havi 100 ezer forinttal csökkenthetik.
  • A nagykorúvá váló, a családi pótlékra saját jogán jogosult gyermek (pl.: gyámság alá helyezett gyermek) családi kedvezményét az elhunyt szülője testvérének is átadhatja.
  • Eltartottnak minősül az a személy is, aki családi pótlék összegének megállapításakor figyelembe vehető lenne, még akkor is ha a kedvezményezett eltartott után nem családi pótlékot állapítanak meg (hanem például rokkantsági járadékot), vagy családi pótlékot nem állapítanak meg (pl.: felsőoktatási intézményben tanuló gyermek), vagy a családi kedvezmény összegét a gyermek száma nem befolyásolja (pl.: tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos gyermek)
  • A családi kedvezményt érvényesítő magánszemélyeknek a születés után nem kell j nyilatkozatot tenni a családi adókedvezményre vonatkozóan a munkáltató felé, hanem az automatikusan megy tovább.
  • A családi adókedvezmény érvényesítését a házastárs munkáltatójának 2017 január 1-től nem kell lenyilatkozni. 
  • 2017 január 1-től a felváltva gondozott gyermek esetében nem kell már bírósági döntés a családi adókedvezmény érvényesítésére, hanem elég a szülők megállapodása is.

Első házas kedvezmény:

  • A házasságkötéstől számított 24 hónapig érvényesíthető függetlenül attól, hogy a magánszemély ezt követően és gyermekre tekintettel családi adókedvezményt igénybe vesz-e vagy se.
  • Az átmeneti rendelkezés miatt ezt a szabályt a 2014 december 31-ét követően megkötött házasságok esetében is lehet alkalmazni. Ezt azt jelenti, hogy a 2015-ös évre is! Ebben az esetben önellenőrizni kell a bevallást. FONTOS tudni azonban, hogy az önellenőrzés esetében garantált az adóhatósági ellenőrzés.

Első házas kedvezményről tudni kell, hogy akkor érvényesíthető, ha a házastársak közül legalább az egyik fél első házasságát köti. Az igénybe vehető keret házassági közösségenként maximum 33.335 Ft. Hogy ezt csak egy vagy másik fél, esetleg megosztva érvényesítik azt ők döntik el.

Vannak még egyéb változások is, de azok annyira egyediek, hogy akiket érint azokat tájékoztatom egyenként.

 

Üdvözlettel:
Csizek Csaba
könyvelő

06-70-70-15-911

FONTOS TUDNI - Adóváltozások 2017 - 1. rész: Bérváltozások

Tisztelt Partnereim, Barátaim és Ismerőseim!

 

A 2017-es év a korábbi évekhez hasonlóan ismét jelentős adóváltozásokat hozott, melyeket kategóriánként igyekszem bemutatni Önöknek! Az első és legfontosabb kategória a bér. Az, hogy általánosságban és röviden összefoglalva ebben mi és hogyan változik. Hiszen nagyjából mindenkit érint.

 

2017-ben a minimálbér mértéke 111.000 Ft-ról 127.500 Ft-ra emelkedik, míg a szakmai minimálbér értéke a 2016-os 129.000 Ft-ról 161.000 Ft lett.

 

Változik a napi bérminimum összege! 2016-ban 5.110 Ft volt, míg 2017-ben ez 5.870 Ft. Ez azoknak fontos, akik egyszerűsített foglalkoztatásban foglalkoztatnak embereket.

 

Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai nem változnak. Egy hónapban maximum 15 nap, egyhuzamban maximum 5 nap aztán kell egy pihenő és egy évben, pedig maximum 90 nap. Így nem változik a díjazása sem! A bárminimumig, ami napi 5.870 Ft 1.000 Ft a járuléka, afölötti jövedelem szja-ja a munkavállalót terheli.

 

Csökken viszont a munkáltatót terhelő szociális hozzájárulási adó mértéke. Ez 2016-ban 27 %, volt, míg 2017-ben 22 % lesz.

 

Újfajta nyilatkozat formátumokat ígértek 2017-re. Ezt hamarosan meg is küldöm Önöknek! Fontos lesz, hiszen meghatározó ki és milyen kedvezményt vesz igénybe. Részletek a lehetőségekről abban a levélben.

 

Megszűnik az Országos Egészségügyi Pénztár rövidítve OEP. Helyette a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NAEK) lesz. A táppénzzel, baleseti táppénzzel, egészségügyi ellátásokkal kapcsolatban azonban az ONYF-hez, azaz az Országos Nyugdíjfolyósítóhoz kell fordulni. Ennek szabályozása most fog igazán kialakulni, így vélhetőleg év elején kisebb - nagyobb mértékben fennakadások várhatóak.

 

Bővül az adható caffetéria keret is!

 

  • Készpénzkifizetés béren kívül 2016-ban nem volt, 2017-ben lett és 34,22 %-os adóteher mellett lehet megtenni ezt.
  • A bölcsödei ellátás és szolgáltatásból 2016-ban az ellátás volt adómentes, míg 2017-ben az ellátáson túl a szolgáltatás is. Erről azonban a munkáltató nevére szóló számlát kell kérni.
  • Az óvodai ellátás és szolgáltatásból 2016-ban az ellátás volt adómentes, míg 2017-ben az ellátáson túl a szolgáltatás is. Erről azonban a munkáltató nevére szóló számlát kell kérni.

 

Van persze ami nem változik:

 

  • Aómentesen nyújtható sportrendezvényre szóló belépő 2016-ban és 2017-ben is.
  • Adómentesen nyújtható Kulturális belépő a munkavállalónak évi 50.000 Ft erejéig 2016-ban és 2017-ben is.
  • A lakhatási célú támogatás adómentes max. 5 millió forintig és 5 évig.
  • A kockázati biztosítás adómentes havonta a minimálbér 30 %-ig. Ez így van 2016-ban és így van 2017-ben is.

 

Korlátozást vezettek be:

 

  • A mobilitás célú lakhatási támogatásra. 2016-ban korlátlan volt. 2017-ben feltételekhez és értékhatárhoz kötött.

 

Csökkent az adó mértéke az alábbi kategóriákban:

 

34,51 % adóról 34,22 % adóra mérséklődött az új évben:

 

  • Széchenyi-pihenőkártya vendéglátás alszámla évi 150 ezer forintig, Széchenyi-pihenőkártya szállás alszámla évi 225 ezer forintig, Széchenyi-pihenőkártya szabadidő alszámla évi 75.000 Ft mértékig.

 

49,98 % adóról 49,56 % adóra mérséklődött az új évben:

 

  • Ajándékutalvány, amely szabályozva van bár, de korlátlanul adható

 

Nőt az adó mértéke az alábbi kategóriákban:

 

Pontosabban 34,51 %-ról 49,56 %-ra emelkedett:

 

  • Erzsébet utalvány igaz tavaly 8.000 Ft-ig volt adható, de 2017-től korlátlanul
  • Munkahelyi étkeztetés igaz tavaly 12.500 Ft-ig volt adható, de 2017-korlátlanul
  • Helyi bérlet - az alap a bérlet ára
  • Iskola kezdési támogatás 2016-ban 33.300 Ft volt a maximálisan adható, most pedig korlátlanul adható. ===> Nem biztos, hogy helyes, hogy ezt megemelték
  • Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás. Igaz 2016-ban ez 55.500 Ft volt, míg 2017-ben korlátlan.
  • Önkéntes egészségpénztári hozzájárulás. Igaz 2016-ban ez 33.300 Ft volt, míg 2017-ben korlátlan.

 

Üdvözlettel:
Csizek Csaba
könyvelő

06-70-70-15-911

4 éves az ÁCSI Bucka Group Kft - Legyen részese egy Könyvelőiroda ünneplésének, újjászületésének!

 

Kedves Barátaink, Ismerőseink és Ügyfeleink!

 

Immáron 4 éves az ÁCSI Bucka Group Kft, mint Könyvelőiroda! Köszönjük mindazoknak, akik eddig segítettek nekünk épülni, szépülni és még jobbá válni vagy egyáltalán csak kiálltak mellettünk! Bízunk benne, hogy többségüknek sokat tudtunk segíteni és elégedettek azzal, amit és ahogy tettünk!

 

Az elmúlt négy év sokat tanított bennünket bizonyos értelemben szakmailag is, de legfőképpen emberileg! Úgy érezzük és úgy gondoljuk ez többé tett bennünket!

 

Így az eddigi tanulságokat is felhasználva szeretnénk teljesen újjá szervezni vállalkozásunkat! Olyanná, mint ha ez egy sokat tapasztalt mégis új vállalkozás és új cég lenne! Ebben nem csak arculat átalakítást szeretnénk elérni és bővíteni is, de a kommunikációt és a hatékonyságot is igyekszünk még inkább javítani, még ügyfélbarátabbá tenni!

 

Köszönjük, ha ebben támogatnak, segítenek és barátaiknak, ismerőseiknek, ha úgy érzik, akkor ajánlanak bennünket!

 

 

Tisztelettel:

                                                                                            Csizek Csaba

                                                                                              ÁCSI Bucka Group Kft

                                                                                                         Ügyvezető

                                                                                                    06-70-70-15-911

                                                                                           csizek.csaba@acsibucka.hu

 

Jó hír a zárásoknál: Megszűnt a mérleg közzétételi díj

A korábbi években a vállalkozások évzáró beszámolóikat csak 3.000 Ft mérleg közzétételi díj megfizetése mellett tudták közzé tenni, amely olykor sok fennakadást okozott! Örömhír azonban, hogy 2016 január 1-től ez megszűnt. A vállalkozások így ingyen közzé tehetik elkészült beszámolóikat idéntől!

 

Csizek Csaba

regisztrált mérlegképes könyvelő

06-70-70-15-911

ÁCSI Bucka Group Kft.

1214 Budapest, Erdősor utca 115 III. em. 7.

csizek.csaba@acsibucka.hu

süti beállítások módosítása